MIAMI Salsa CLUB

Adalberto Alvarez

Zongorista, zeneszerző és zenekarvezető. Az 1948-ban született, harminc éve a pályán lévő Adalberto Álvarez kétségkívül a legmodernebb kubai ’sonero’, vagyis son zenész.

A kubai zenét ismerők szerint a son muzsika a sziget keleti, szegények lakta részén született, évszázadokkal ezelőtt.

A son zenészek később hamarosan megjelentek a környező nagyvárosok utcáin és bárjaiban is, ahol egy gitár (a tres), csörgők (clave-k), bongo-dobok, valamint a botijuela nevű afrikai kézizongora segítségével adták elő azt a kubai zenét, mely tökéletes egyensúlyban tartotta az afrikai és a spanyol elemeket.

 

Adalberto Alvares - Un pariente en el campo

A son eredetileg a szegény emberek spontán zenéje volt, melyhez tánc, egy szólista által elénekelt üzenet, történet, valamint a kórus és a zenekar kísérete tartozott.

A hatóságok által kezdetben tiltott, majd megtűrt zene a XX. században nem csak Kubában, de szerte a világon ismertté vált.

Mindebben Adalberto Álvareznek is nagy szerepe volt, aki a jelenkor ízlésének megfelelően alakította át a tradicionális son-t. Sikerét mutatja, hogy az elmúlt 25 év legbefolyásosabb ’sonero’-jává nőtte ki magát, s harmónikus stílusával és karakterisztikus dallamaival kiérdemelte a ’Son Gentleman’ nevet.

Adalberto 1978-ben alakította meg a Son 14 zenekart, mely hamarosan nemzetközi szinten is ismertté tette őt.

 

Adalberto Alvarez y su Son - poutpurrit 90's [live]

Hat éves működése alatt az együttes teljesen új zenei koncepciót dolgozott ki a son zenének - a gyökerek megtartásával megújították a hangzást, kortárs szövegekkel, harmóniákkal és hangszereléssel kiegészítve.

1984-ben aztán megalapította a máig működő Adalberto Álvarez y su Son-t.

A számos kitüntetéssel elismert Adalberto jópár földkörüli salsa turnén vett már részt, s a világ minden pontján ugyanazzal a lelkesedéssel és energiával buzdította táncra az embereket, mint amivel sikerült 20 olyan salsa albumot kiadnia, amelyek Kubában klasszikusnak számítanak.

"Zenénkkel, mi kubaiak több álmot és gyönyörűséget exportáltunk, mint dohányunkkal, több édeset és energiát, mint a cukrunkkal. Az afro-kubai zene, a son, és a salsa egy tűz, illat és füst egyben; méz, életelixír és tartás. Lehet élvezni, mint nemes rumot, amelyet fülünkön át iszunk, amely embereket tud egyesíteni és amely minden érzékünket életre hív."
(Fernando Ortiz)

<< vissza Salsa és latin zenei előadók