Cesaria Evora (Zöld-foki Köztársaság) a Művészetek Palotájában
2009. március 16. hétfő 19:30 - 22:00 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Cesaria Evora – ének, Fernando José Andrade – zongora, Domingos Gomes Fernandes – szaxofon, João José Alves – gitár, José Paris Neves – basszusgitár, Paulino Soares Vieira – cavaquinho, Ademiro Paris Miranda – ütőhangszerek, Antero Julio Santos – ütőhangszerek, Julián Corrales Subidá – hegedű
 A Zöld-foki Köztársaság történelmét jól tükrözi zenéje, amelyből kitörölhetetlenek hosszú portugál gyarmatosításának nyomai.
Nyugat-afrikai ritmusok is jelen vannak benne, meghatározó stílusa, a morna mégis európai ízű. Nosztalgikus, keserédes hangulatában egykor éppúgy szerepet játszott a tengerészek honvágya, mint később a munkanélküliség és az elvándorlás következtében szétszakadt családok fájdalma.
Az 1941-ben született Cesaria Evora korán elveszítette édesapját, s egy katolikus internátusban nevelkedett, mert édesanyja nem tudott gondoskodni hat testvéréről és róla.
Tizenhat évesen beleszeretett egy holland gitáros tengerészbe, akinek komoly szerepe volt abban, hogy Evora énekelni kezdett. Lányuk megszületése után azonban a férfi visszatért Hollandiába, ő pedig a kikötő bárjaiban énekelt. A helyi rádió készített vele felvételeket, s azok Hollandiába és Portugáliába is eljutottak, arra viszont, hogy ő maga külföldre utazzon, csak 1987-ben tudta rábírni egy emigráns pályatársa, aki összehozta a Lusafrica kiadót vezető José da Silvával.
Az 1988-as La diva aux pieds nus óta kilenc albumot készítettek, s „a mezítlábas dívából” a világzene egyik legünnepeltebb előadója lett. Nemzetközi tekintélye megkívánta, hogy szülőföldje dalainál távolabbra is kalandozzon: a Café Atlantico és a São Vicente di Longe című lemezeit kubai muzsikusok és brazil énekesek népesítették be.
A Művészetek Palotájában Cesaria Evora bemutatta már Rogamar című utolsó, 2006-os CD-jét. A következő 2009 tavaszára várható, így friss csemegékre is számíthatunk tőle. Bár az is igaz, hogy ő azon énekesek közé tartozik, akiktől mindig „ugyanaz” hallható, és éppen ettől elragadóak.
|
