Jose Alberto "El Canario"
José Alberto (született 1958 december 22, Santo Domingo Villa Consuelo kerületében, a Dominikai Köztársaságban, úgy mint José Alberto Justiniano) dominikai salsa énekes.
Alberto hét éves korában a családjával Puerto Rico-ba költözött, ahol nagy hatással volt rá a latin zene, olyannyira, hogy a Las Antillas Military Academy-n (katonai akadémia) is énekelt.
A hetvenes évek elején New York-ba költözött ahol számos zenekarral fellépett. Nemzetközileg is felfigyeltek rá, amikor a Typical '73 nevű bandának lett a vezére 1977. októberében.
José Alberto 1983-ban alakította meg saját bandáját és igazi latin csillag lett belőle köszönhetően az 1984-ben kiadott Noches Calientes című albumának.
Az 1991-es Dance With Me című lemeze egy merőben új stílust teremtett a salsa műfajában, a salsa romantica-t. Igazi nagy slágereket énekelt, például a Sueno Contingo-t.
Erőteljes hangját imádták a rajongói, el is nevezték "El Canario"-nak, ami "Kanári"-t jelent.
Ezek után a "Kanári" nagy sikereket ért el az Egyesült Államokban és Európában is, de főként szerte Latin Amerikában, beleértve a szülőföldjét, Dominikai Köztársaságot is.
2008 május 24-én José Alberto azt a 30 évet ünnepelte, amit a zene iparban töltött, a New York-i United Palace Theater-ben, olyan vendégek társaságában, mint Oscar D'Leon, Ismael Miranda, Raulín Rosendo, Joe Arroyo és a latin zene nagykutya Ralph Mercado.
|