Miskovitz János - Miami Salsa, Jazztánc

Életem első társastánc tanfolyamára 1989-ben osztálytársaimmal mentünk, kiváló hely volt, az előzetes elvárásoknak megfelelően kétszer annyi lány volt, mint fiú. Ott ragadtunk, ezt az arányt nekünk találták ki :-))!!!
Bogdán Péter volt a tanfolyam vezetője, nagyon jól tanított. Végig jártam az összes tanfolyamot, és 1991-ben, táncpartneremmel latin versenytáncokban a Dunaújvárosi Royal Táncklub színeiben versenyeztünk.
Közben megismerkedtem a moderntánccal, és a versenytánc rövid idő alatt elvesztette fontosságát számomra.
Amatőr moderntánc együttesekben (BLJC, Flash) táncoltam, versenyeztem, több országos bajnokságot nyertünk, és nemzetközi EB és VB-ken is dobogós helyezéseket értünk el.
Egyéni versenyeken is elindultam, és Hip-Hop kategóriában OB 3. és VB 13. helyezést értem el.
A következő jó néhány évemet a balett és jazztánc próbatermekben töltöttem, olyan kiváló tanárok irányításával, mint Juhos István (Puttó), Jeszenszky Endre, Bakó Gábor, Szőnyi Nóra, Földi Béla.
1994-ben kitűnő eredménnyel, Modern Táncoktató képesítést szereztem.
Közben castingot írt ki a Rock Színház, melyen megfeleltem, felvettek a tánckarba.
Következett nyolc év, a Rock Színházban, a Budapesti Operett Színházban és Vígszínházban, musicalekben és operettekben (Miss Saigon, West Side Story, Dorian Gray, stb) táncoltam.
Nyolc év után valami véget ért, valahogy nem volt már olyan fontos az egész, nem volt benne semmi új kihívás, és a következő évadra már nem szerződtem.
Természetesen, már a döntésemben „segített”, hogy megismerkedtem a kubai SALSA –val.
Itt is szerencsém volt, mert egy kiváló tanártól, Seres Zolitól tanulhattam.
Imádom a SALSA –ban, hogy NINCS koreográfia, csak Te vagy együtt a partnereddel és a zenével, nem táncolsz se zsűrinek, se közönségnek.
Nincsenek kötöttségek csak a pillanatnyi határtalan élvezet.
Salsa tanfolyamaimon ezt a határtalan élvezetet, ezt az életérzést igyekszem átadni mindenkinek.
Tanított táncok:
- Salsa Rueda
- Jazztánc
|