Omara Portuondo
A pályafutása kezdetének hatvanadik évfordulóját idén (2008) ünneplő Omara Portuondo tizenöt esztendős volt, amikor a Tropicana kabaré táncosnőjeként feltűnt. Énekelni is ott kezdett, kubai bossa novával átitatott amerikai dzsessz-sztenderdeket.
1952-ben nővérével Cuarteto Las D’Aida néven női énekegyüttest alakított, aztán a szólókarrier évei következtek el számára. Ő képviselhette hazáját a sopoti dalfesztiválon, de azért a munkások szórakoztatására a cukornádültetvényekre kivezényelt művészek között is fel kellett lépnie.
1996-ban, amikor a Buena Vista Social Club album felvételei elkezdődtek, Omara is a havannai Egrem stúdióban dolgozott. A producer Ry Cooder kapott az alkalmon, s felkérte, hogy a Veinte Años című bolerót együtt énekelje Compay Segundóval.
A többi már történelem. A dal az album egyik fénypontja, Omara pedig a Buena Vista Social Club lemezsorozat elmaradhatatlan szereplője lett. Ibrahim Ferrer első lemezén a Silencio című boleróval tündököltek, majd Omarának ragyogó szólólemezei is megjelentek:
2000-ben a Buena Vista Social Club presents Omara Portuondo, 2004-ben pedig a Flor de Amor.
2005-ben Gracias.
A Gracia a legintimebb anyaga szokatlanul mély brazil befolyással, és annak megfelelő kísérettel.
|